Tanyasors

Ma a tanyasors nem más az Alföldön, mint mindennapos szembenézés a bűnözőkkel. Sorsukra hagyott házak, elgazosodott parcellák és üres ólak tanúskodnak arról az exodusról, amely a tanyavilágot jellemzi napjainkban. Kecskemét környékén is visznek mindent a tolvajok, a terménytől, jószágtól kezdve az elektromos vízszivattyúkig. Az utóbbi a Kunság homokos talaján az élet legfontosabb tartozéka. Keresik a pénzt is a fosztogatók, s ez időnként életet követel. Sok tanyasi ember ki sem mer nézni az ablakon, ha éjszaka idegenek matatnak a háza körül. Inkább vigyenek, amit akarnak...

Csak azt nem viszik el a tolvajok, ami le van betonozva. Néha azt is. Lassan elfogy a tanyavilág életkedve. Ki tudja, mi lesz végül a tanyák, a magyar paraszti élet legősibb sejtjeinek sorsa. A Kádár-rendszerben adminisztratív eszközökkel akarta megszüntetni őket a pártállam, most meg a bűnözők miatt kondult meg a lélekharang fölöttük.

E két táblában ott bújik sajnos a tanyák jelene, de jövője is (Fotó: Burger Zsolt)

Kecskemét környéke tipikus tanyavilág, harmincötezer ember él itt. Egy helybéli, ötven körüli asszony körülbelül ezerháromszáz tojótyúkot tartott a tanyáján a nyolcvanas évek közepén, ez volt a háztáji gazdálkodás utolsó nagy korszaka.

– Akkor még lakat sem kellett az ólra – mondta az asszony –, most viszont azt is elviszik, ami le van betonozva.

Különös világ ez emberi, de földrajzi értelemben is. Emberileg azért, mert bár tanyákról beszélünk, itt mindenki ismer mindenkit. Ahogy errefelé tartják, már öt kilométerről felismerni az idegent. Földrajzilag viszont, bármily meglepő, pillanatok alatt el lehet tűnni a ligetekkel, bokorsokkal szabdalt, kisebb domboktól tagolt, füves pusztaságban. A homok pedig elnyeli a hangot, éjjel még kődobásnyiról sem hallani meg egy autó zaját.

Kassai Lászlótól, Kecskemét rendőrkapitányától tudjuk meg, hogy öt évvel ezelőtt az országban az elsők között indult meg itt a tanyavédelmi program, amelyben ma már nemcsak rendőrök, de mezőőrök, polgárőrök, sőt postások, vadászok és szociális munkások is részt vesznek. A program technikai csúcsa az egyik kecskeméti önkormányzati képviselő magánrepülőgépe, amellyel a tanyavilág fölött szokott körözni, légi támogatást adva a rendszeresen akciózó polgárőröknek.

De hát mit is látni a levegőből? Néha egy-egy idegen autót például. Utasai messziről érkeznek, s ha megállítják őket, akkor azt mondják, színesfémet keresnek.

– Ismerjük az ilyen kocsikat meg azokat is, amelyekből sohasem száll ki senki, csak figyelnek odabentről – mondja Járdi Ferencné a Szarkásnak nevezett tanyarészen. – Aztán éjjel valahonnan mindig eltűnik valami ilyenkor. Náluk már loptak létrát, stílfűrészt, alkatrészeket.

Bosszankodnak, pótolják, amit lehet. De ahol a szivattyút viszik el, ott hosszú időre megáll az élet. Víz nélkül nemcsak a mosás és a főzés marad el, de a locsolás, az öntözés is. Ráadásul a jószág is szomjazik. Karasz Csaba alezredes, a kapitányság bűnügyi osztályvezetője szerint az ellopott szivattyúk valamelyik távolabbi vásárban tűnnek fel, és mindig akad, aki megveszi őket, de nem kérdezi honnan valók. A lényeg, hogy olcsón adják.

– Még egy jó erős kutyától sem tartanak a tolvajok, azt egyszerűen lefújják – teszi hozzá Járdiné.

Az idegeneknek persze jó szemük van. Hogyan is kerülhetné el a figyelmüket egy olyan új ház idekint a tanyavilágban, amelyik még Pest legjobb környékein is megállná a helyét. Nyírt pázsit, erős, kovácsoltvas kerítés. Ez Hajnal Antal birodalma.

– Épp jövök haza tegnap, látom, hogy egy idegen kocsi áll a kapum előtt, benne négy kisebbségi személlyel (Kuruc.info: ha valakinek bármilyen kétsége lett volna...) – meséli a vállalkozó. – Odamegyek, kérdezem, kit keresnek, mire azt válaszolják, hogy mi a fasz közöd van hozzá. Most is itt a kerék nyoma a fűben, úgy hajtottak el, hogy kis híján elgázoltak.

Korábban már betörtek Hajnal Antalhoz. Miszlikre szabdalták a páncélszekrényét, s harmincmillió forintot vittek magukkal. Egy ízben pedig a férfi meghallotta, hogy idegenek járnak a ház körül, pisztollyal lépett ki a teraszra. Az idegenek, amint meglátták a kezében a fegyvert, elszaladtak. Hajnal úr nem adja fel, most kamerát szereltet fel körbe a házra.

A vállalkozónak van háromszáz sertése is egy kissé távolabb, de azokhoz nem férnek a tolvajok. Amúgy persze viszik az állatot, a minap is sok kacsa és tyúk tűnt el errefelé. Kassai László rendőrkapitány szerint megesett, hogy tizenhat birkát gyömöszöltek egy rozzant Zsiguliba a tolvajok, évekkel ezelőtt pedig lábon hajtottak el vagy ötven marhát. És mindig van valaki ezekben a csapatokban, aki ért az állatokhoz. Tudja, hogy kell megfogni, megkötni például a birkát, vagy hogyan kell meghurkolni a kutyát. Az egyik portán egyszer négy kuvaszt hurkoltak valami trükkel a kerítéshez a tolvajok.

Rácz Pált egy ízben nyolcvan tyúktól szabadították meg az ismeretlen tettesek, de történt más megdöbbentő eset is a tanyáján.

– Disznót vágtam, felfüstöltem a húst, és beakasztottam a kamrába – mondja Rácz Pál. – Csak húsz percre mentem el itthonról, de máris elvitték az egészet. Még egy darabkát sem hagytak, pedig az aznapi bab már ott rotyogott a tűzhelyen.

Az idősödő férfi szerint nem érdemes termelni sem errefelé. A kukorica, a jószágnak való lucerna szabad préda odakint a földeken. Beletörnek, belekaszálnak, néha nem visznek többet egy mázsánál, de két-három naponként visszatérnek. Rácz Pál már csak a háza körül termeszt egy kis konyhára való zöldséget, de itt meg a fóliasátrának fémből készült vázszerkezetét lopták el. Az utolsó csavarig. Ahogy jön a hideg, benyitnak a tolvajok a sufnikba is, keresik a tüzelőt, jobb ez, mint az erdőn lopott fa. De ha olyan kedvük van, leakasztanak a helyéről egy ajtót, és már mennek is. Rácz Pálnak néhány öreg, bontott Wartburg is állt azelőtt az udvarán, azok is eltűntek. Elvitték, s eladták kilóra. Ha már fém, ha már kilók, egy itteni asszony a létrája után bánkódik.

– Hosszú, alumínium létra volt, a ház mellől vitték el egyik éjjel – mondja. – Féltem a hátul levő nagy gáztartályomat is, ott nem a fémre, hanem magára a gázra utaznak. Lefejtik, aztán palackokban eladják a gázt.

Dicsérik errefelé a rendőröket, a múltkor is perceken belül itt voltak, amikor hívta őket valaki, mondja Hajnal Antal. Rácz Pál szerint viszont nincs remény, a pusztát lehetetlen ellenőrizni. Lakatok, riasztók, kamerák? A férfi kevés nyugdíjából ilyesmire nem telik, meg különben is, öregek az ő gazdasági épületei, a korhadó deszkaajtó meg sem tartaná az erős lakatot.

– Nálam csak a gyümölcsöt viszik – meséli saját portáján Kaldenekker Zoltán. – Nincs is más. Nekem ez a tanya csupán a hobbikertem, direkt egy régi, rossz tévét hoztam ki ide, olyat, ami után nem sírok, ha elviszik.

Tévé és létra, állat vagy termény, mindegy, de akkor is a pénz a legvastagabb zsákmány. Ahogy Hajnal Antal is mondta. Három éve, 2006-ban az egyik állatfelvásárló segédje visszatért egy kiszemelt portára a haverjával. Egy egyedülálló asszony élt ott, állatokat tartott, sok pénzt sejtettek nála. Bement a két férfi, hogy elvegye, ha kell, erővel. Rablásnak indult, rablógyilkosság lett belőle. Szerencsére ilyesmi mostanában nem történt, teszi hozzá Kassai László, Kecskemét rendőrkapitánya. Javul a statisztika, mondja a kapitány, sorolja a számokat, százalékokat. A helyiek szerint az volt az igazi, amikor lovas rendőrök járták a környéket. Ennek tizenöt éve. A lóval keresztbe-kasul is lehet menni, ott bukkanhat fel a lovas rendőr, ahol nem is számítanak rá. Ezt tudták a tolvajok. A kapitány szerint is ez volt a legjobb megoldás, ám drágább egy lovat fenntartani, mint egy autót.

Pénz kellene ide is, létszámot emelni, eszközöket vásárolni. Persze ezt így nem mondják, nem mondhatják ki a rendőrök. Mondják helyettük a helyiek, különben nem kell tizenöt-húsz év, és a tanya csak címszó lesz a lexikonban.